Ha az osztrákoknak, olaszoknak, németeknek jó, talán nekünk is jó lehet a síoktatás.

Mivel hazánk alacsonyabban fekszik, mint a sípályák, s a legtöbbünk azért valljuk be, íróasztal mellől felkelve, illetve a munkahelyi terheinket magunk mögött hagyva indul neki a hegyeknek, ezért máshogy kell felkészülnünk a síelésre, és máshogy kell tanulnunk ezt a sportot. Az alpesi országokban már a kisbabák is a hóban játszanak és fel sem merül bennük – azaz a szülőkben, hogy télen ne síelnének, ne iratkoznának be egy síklubba, és élveznék a síoktatás nyújtotta örömöket. Érdemes lenne ezt nekünk is tömegesen igénybe venni.

Alföldi betyárok, akklimatizálódjatok!

Nekünk – „alföldi betyároknak – sokkal komolyabban kell készülnünk a télre, mind fizikailag, mind szellemileg, a magaslati terhelés ugyanis nagyon igénybe veszi szervezetünket. Leginkább a keringési rendszerünket, hiszen a magasság növekedésével csökken a levegő oxigéntartalma, így a vérünkben található adrenalinnak alkalmazkodnia kell, hogy több oxigénmolekulát tudjon megkötni. Röviden ez azt jelenti, hogy hamarabb fogunk elfáradni, míg nem akklimatizálódunk a megváltozott körülményekhez.

Nem mindenki készül fel előzetesen egy egyhetes síútra, ezért síelés előtt minden nap kemény bemelegítést kell tartani azért, hogy csökkentsük a sérülésveszélyt. Ez fárasztó, de napról napra könnyebbnek érezzük. Nem szabad elfelejteni, hogy „hideg” izomzattal, izületekkel és a keringés megfelelő állapotba hozása nélkül nő a balesetveszély. Síeléshez nagyon sok izmot használunk, de mi, akik a mindennapi robotból szabadulva akarunk egy kicsit kikapcsolódni, a berozsdásodott tudásunkat és testünket fokozatosan és megfelelően kell hozzászoktatni a síeléshez. Márpedig, nem azért kötjük az utasbiztosítást, hogy feltétlen használjuk is azt.

Síoktatás – mindenkinek

Nem szabad rögtön nekiindulni a legnehezebb pályának. Tanácsos (besíelni) magunkat, lehetőség szerint oktatóval, hogy az apróbb hibákon lehessen javítani. Kezdőknek érdemes egész hetes síoktatás tanfolyamra beiratkozniuk, de még a jobb síelőkre is ráfér a hibajavítás. Ez naponta csak pár órát vesz igénybe. Sokkal biztonságosabban és szebben fog síelni az, aki oktató segítségét veszi igénybe. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek élete végéig oktatóval kell síelni, ám érdekes, hogy éppen a jó síelők azok, akik mindig keresik a lehetőséget, hogy továbbfejlődhessenek.

Amikor megérkezünk néhány száz kilométeres út után, szellemileg is fáradtak vagyunk, a pályákon sok mindenre kell figyelni; bonyolult pályarendszerek, síliftek kavalkádja, táblák, ratrakok, embertársaink, akik össze-vissza közlekednek. Minderre síoktatás alatt kevésbé kell figyelni, és egyszerűbbé válik a pihenésre szánt idő.

További praktikus dolog az adott terepről sí-térképet beszerezni, és már síelés előtt áttanulmányozni, hogy ne a pályán kelljen stresszelni magunkat azzal, hogy nemsokára zárnak a liftek, és nem tudjuk, hogy a hegy melyik oldalán is hagytuk a kocsinkat, vagy hol vár ránk a busz. Tanácsos tájékozódni a liftek nyitva tartásáról, illetve jól megjegyezni a találkozási pont helyét, ahol megvárhatjuk egymást. Mindezzel az előkészülettel csökkenteni lehet szellemi leterheltségünket.

Síbérlet – kimaxolva

Jellemző hiba, hogy egyesek ki akarják használni a liftbérletet az utolsó percig. Ez szintén forrása lehet a sérüléseknek. Megérkezést követően, aznap már nem tanácsos síelni, ugyanis az utazás is kivesz az emberből. Inkább lazítsunk egy kicsit, ismerkedjünk a környezettel.

A hét közepére pihenőnapot kell beiktatni, ami azt jelenti, hogy hamarabb abbahagyjuk a síelést. Nem 5 perccel, hanem 1-2 órával. Tartsunk minden nap 1 órás ebédszünetet! Utolsó nap már ne vagánykodjunk, ha addig megúsztuk a balesetet, akkor vigyázzunk, hogy már ne is történhessen velünk semmi komolyabb. Lehetőleg utolsó nap is hamarabb fejezzük be a síelést.

Fontos!

Pihenni, kikapcsolódni megyünk ki a sípályára. Aki túl sokat akar egyszerre, azzal könnyen történhet baleset. Síoktatás alatt, szakképzett oktatóval mindezek a kellemetlenségek elkerülhetőek, csökkenthetők.

Ezek a blogbejegyzések érdekelhetnek még:
Kézi síszerviz
Melyik a legjobb sícipő?
Így válassz sílécet!
Sífutás – felszerelés választó
Így öltözködj síeléshez, ha nem szeretnél szétfagyni!
Sítúra felszerelés – útmutató